Nem mindig kell a csapot cserélni

Szeretném megköszönni, gyors és korrekt segítségüket, amit néhány napja nyújtottak. Vasárnap a lehető legalkalmatlanabb pillanatban történt velem, hogy a fürdőszobai csapomat szerettem volna a zuhanyzás után elzárni, de ahelyett, hogy elzárni sikerült volna gyakorlatilag a tekerőgombot tudtam forgatni. Olyan volt mintha semmit nem csináltam volna.

Nem estem kétségbe, de a mosdó alatti sarokszelepet sem tudtam elzárni. Már csak egy lehetőségem maradt, a vízóránál a ház egész vízellátását elzárni. Mivel erre nem készültem fel és így még a toalettet sem tudtam használni, így szerelőt kellett találnom, lehetőleg olyat aki a nap folyamán rendelkezésemre tud állni.

Hosszas keresgélés után Önök mai napon is felvették a telefont és foglalkoztak a problémámmal. Mi több gyorsan összehoztak a szerelővel aki nem csak ígérte, hogy jönni fog, hanem valóban a megbeszélteknek megfelelően fel is keresett. Amellett, hogy a szaki fiatal, kedves és segítőkész, még tisztességes is volt. Nem akart felesleges pénzkiadásba vinni. Javasolta, hogy csak javítsuk a csapot mert ezeket a hibákat jól orvosolhatók és a csap egyéb részei nincsenek rossz állapotban, tehát nem szükséges a cseréje.
Ügyesen megjavította így jóval szerényebb lett a költségem is amelyet a végén számlázott. Örömmel fizettem ki az összeget.

Levelemet azért írtam meg mert úgy gondolom, hogy a mai világban, ahol sok esetben csak az ellenkező dolgokat lehet hallani cégekről, fontosnak tartottam, hogy az ilyen cégek is hasonló csak pozitív megerősítést kapjanak. Annyira szolgálatkészek és normálisak voltak. Egészen biztos, hogy legközelebb akármivel is lesz bajom ezt a céget fogom keresni és ha a környezetemben valakinek segítségre lenne szüksége, jó szívvel fogom tudni ajánlani Önöket.
Csak így tovább! Kívánom, hogy vállalkozásuk legyen hosszútávon is sikeres, hogy sokáig tudjanak segíteni másoknak.

Tisztelettel:
Kőris Andrea