Gáztűzhely bekötése

Ajándékot kapni a mai világban nagyon kellemes dolog. Nekem tegnapi napon volt a szülinapom, és a családom meglepett egy felújított újszerű gáztűzhellyel. Nagyon örültem neki mert az én tűzhelyem eléggé öreg készülék volt, kiszolgálta már az idejét. Ekkor még nem tudtam, hogy nem kis kitartásra lesz ahhoz szükségem, hogy ezt a cserét mielőbb végre is tudjam hajtani. Mivel ez az egy gázkészülék van a lakásomban és eddig nem nagyon volt szükségem szakemberre, így nincs jól bevált kapcsolatom erre a célra.

Elkezdtem az interneten kotorászni. Miközben gondosan kiírogattam a keresésemre kiadott elérhetőségeket egy ismerős telefonszámra bukkantam 0680/100-100 mivel ez egy viszonylag egyszerű és jól megjegyezhető szám így nem csoda, hogy rögtön eszembe jutott, hogy néhány hete az édesanyám ajtajának nyitásakor ezt a számot hívtam segíteni bejutni anyunak a lakásba. Azonnal bevillant, hogy nagyon gyorsak segítőkészek és nem a szokásos „faragatlan öreg szaki” jött, hanem egy kedves középkorú ügyes fiatalember, aki jól gyorsan és aránylag elfogadható áron dolgozott. Ahogy így elgondolkodtam, az is beugrott, hogy a szerelés után hívtak is és elmondták, hogy visszatérő ügyfelükként legközelebb minden szolgáltatásuk díjából kedvezményre vagyok jogosult és most már mintha az is rémlene, hogy gázkészülék javítással is foglalkoznak még a zárszerelés, vízszerelés és duguláselhárítás mellett.

Ha már így beugrottak ezek az emlékek nagy lendülettel fel is hívtam őket, félretéve a többi telefonszámot amit kiírtam, mert úgy gondolom, hogy ez a cég előnyt kap tőlem és nem feltétlenül a kedvezmény miatt, hanem azért az európai szintű szolgáltatásért melyet korábban nyújtottak.

Gyorsan felvették a telefont ismerős hangot hallottam a vonal másik végén aki emlékezett is még rám. Egyeztettük az adatokat és mindjárt mondta is, hogy annak ellenére, hogy nem ugyanarra a címre kell most jönniük is megkapom a kedvezményt, valamint tájékoztattak, hogy K. Csaba nevű munkatársuk fog keresni konkrét időpont megbeszélése miatt.

Alig hogy letettem a telefont, pár perc múlva keresett is a gázszerelő, meg is egyeztünk, hogy a délutáni szünetemben meglátogat beköti a tűzhelyemet. A megbeszélt időpontban meg is érkezett hozzám a szerelő. Első körben lecserélte az elzárócsapomat mert ez most előírás mintha ezt mondta volna, majd ezek után a régi ezüst csövemet is lecserélte sárga színűre. Kivitte az általam mutatott helyre a régi tűzhelyet és miután a helyére tette az újabb készülékemet végre be is lett kötve az új tűzhely.

Számlakiállítás után rendeztem a piszkos anyagiakat ezek után jelezte a szerelő, hogy nem javasolja kidobni a régi készüléket, mert neki is vannak még hozzá alkatrészei igaz egyre kevesebb, de tartalék készüléknek vagy ha kellene valakinek a családban jó lehet még, ezeknek nem sok baja szokott lenni és viszonylag jól javíthatóak. Megkérdeztem a kollégát, hogy Kismaroson a telkemen is tud e munkát vállalni. A szerelő márt jelezte is, hogy természetesen fog tudni segíteni nekem ott is.

Ahogy elment ezen elgondolkodtam, és felhívtam újra a bevált telefonszámot. Megköszöntem a mostani segítséget és megrendeltem a jövő hétre a régi tűzhelyem bekötését is. Csak köszönni tudom és dicsérni tudom megint a magas színvonalon elvégzett munkájukat.

Hegyes Virág